Majoros Nóra

A 2016/2017-es tanévben Majoros Nóra Bolygóvadászok című könyvét dolgozta fel 13 (4 fős) csapat: Kaposmérőből, Kaposfőről és Kadarkútról jelentkeztek tanulók.
A verseny 2017 februárjában kezdődött, három írásbeli fordulóból állt, és egy online felületen keresztül zajlott, ahol folyamatosan tarthatták a csapatok a kapcsolatot az írónővel. Június 9-én került sor a szóbeli döntőre, ahol nem csak személyesen az írónő várta a gyerekeket, hanem izgalmas előadást is hallhattak a résztvevők az ORION Űrnemzedék Alapítvány jóvoltából. Könyvtárunk ajándékot is kapott, egy könyvet, amit Farkas Bertalan dedikált.
A döntőn egy bolygót kellett tervezniük a csapatoknak, és meg kellett győzniük Nagy urat (az írónőt), hogy az ő bolygójukat foglalja el. A verseny végig szoros volt, de azért jutott még egy kis izgalom a végére is.

A végeredmény:

1. Könyvmolyok (Kaposfő)
2. Hupi Hold (Kadarkút)
3. Bolygók törpjei (Kadarkút)
4. 4ever (Kaposfő)

Mindenkinek gratulálunk!!!
Az első három helyezett a könyv és egyéb jutalom mellett egy Zselici Csillagparki kirándulást nyert.

Ezúton is köszönöm Majoros Nóra írónőnek, hogy ellátogatott hozzánk, valamint zsűritársaimnak, Várvizi Réka és Petőné Rák Katalin tanárnőknek a verseny során nyújtott segítséget!

A döntőn készült képek:
https://indafoto.hu/jalicskon…/bolygovadaszok_olvasasi_versen

A versenyt a Kolibri Kiadó támogatta.